Alternatív iskola alternatív nézőpontból

Bujkáló Bettik, bosszantó Bencék

Csendes győzelem

Betti egy művészeti iskolából került egy budapesti alternatív gimnáziumba, mint “különösen problémás eset”. Erre a küldő intézmény vezetője kiemelten felhívta a  fogadó osztályfőnök figyelmét. és bizonyítékul átadta azt a vastag mappát, amely pszichológiai szakvéleményeket tartalmazott, több intézmény szakembereinek egybehangzó hivatalos véleményével. Mindegyik depresszióról és szorongásról szólt. Az új osztályfőnök át is vette a papírokat, aztán egy mozdulattal rögtön félre is tette: legyen az új hely egy új esély is egyben, induljon Betti tiszta lappal!

Betti félévi és év végi bizonyítványa is kitűnő lett. Az osztálytársai és a tanárai is nagyon szerették, volt benne valami egészen különleges kedvesség. Magától ugyan nem szólított meg senkit, de mindenkinek mosolyogva válaszolt, aki hozzá fordult. Nagyon gyorsan, első hallásra jegyzett meg mindent, hamar átlátta az összefüggéseket, és a legfurcsább helyzeteket is megértéssel és finom humorral kezelte. A következő tanévben is csupa jó jegyet szerzett. Bár könnyen tanult, mégis hatalmas erőfeszítés volt minden egyes apró siker mögött. Olyan erőfeszítés, aminek semmi nyoma nem maradt a hivatalos bizonyítványban. Azt, hogy minden reggel úgy kellett összeraknia magát egy-egy álmatlan ájszaka után, hogy mekkora feszültség volt számára fizikai közelségbe kerülni másokkal, hogy sokszor a saját családja társaságát is terhesnek érezte, mégis haladt a tanulmányaival, és további clokat is kitűzött maga elé, a bizonyítványa egyáltalán nem tükrözte. A csaknem kitűnő érettségijéből sem fogja tudni senki, hogy a valódi teljesítmény nem a tananyag elsajátítása volt (ami nem is igényelt különösebb erőfeszítést Betti részéről), hanem az, hogy a társas kapcsolatok terén mekkorát lépett előre.

De hogyan jelezhetnénk neki, hogy látjuk és elismerjük, amit elért?

 

Másfelé csavarodó agytekervények

Bence minden tanárából ellentmondásos érzelmeket vált ki. Ha valami érdekli, akkor figyelmes, jó kérdései és gondolatai vannak, képes új nézőpontot behozni a többiekhez kapcsolódva. Sajnos azonban kevés dolog köti le annyira, hogy így bevonódjon. Az esetek többségében leragad egy-egy apró részletnél, mindenről valami oda nem illő jut eszébe, amit aztán feltétlenül szeretne közölni. Folyamatosan szóvicceket gyárt, és ezt a szünetben sem hagyja abba, követi a tanárt a folyosón, és ömlenek belőle a szójátékok. 

Az írásbeli számonkérések során is mindig tartogat valami meglepetést, amivel zavarba hozza az értékelő pedagógust, mert a megoldás ugyan jó, de… ne már! Ő volt az, aki, miután úgy szólt a feladat, hogy “foglald össze tíz pontban, hogyan vélekedett az író az ország aktuális helyzetéről”, tíz pöttyöt rajzolt válaszként. Az emberi testet számonkérő angol nyelvi dolgozatban, ahol egy emberalak testrészeit kellett idege nyelven megnevezni, teljesen átalakította az eredeti ábrát egy szárnyas, patás fantázialénnyé, majd gondosan odaírta a megfelelő helyekre ékes angolsággal, hogy “wing”, azaz “szárny”,  és “hoof”, vagyis “pata”.  

Mi a csudát lehet kezdeni egy ilyen gyerekkel, aki a megszokotthoz képest mindent kitekerve lát és mutat meg a környezetének?

 

Mindegy, milyen vagy, csak furcsa ne legyél!

A kreatív, egyéni feladatmegoldások a megoldókulcshoz kötött értékelési rendszerben nem értelmezhetőek. Az, hogy a gyerek kaphat-e értük bármilyen elismerést, a pedagógus nyitottságán, jóindulatán és humorérzékén múlik. Ezekre azonban nehéz folyamatosan építeni. A jó megoldás általában az, ami kényelmes a környezet számára. Azaz olyan, amit már mindenki látott, nem kelt zavart, nem okoz pluszmunkát senkinek. Persze emiatt nem is eredeti, de ez nem cél: az egyedi egyben ismeretlent is jelent, és nagyon kevés olyan pedagógus van, aki bevállalja, hogy ismeretlen területre tévedjen – még akkor is, ha pedig tanulhatna közben valamit a gyerektől. 

És ez nemcsak feladatlapokra értendő, hanem bármilyen viselkedési formára. Csöndben szorongani egy nagyobb létszámú osztályban például szintén jó megoldás, mivel nem zavar senkit.  Zajongani, folyamatosan viccel elütni komoly dolgokat, állandóan visszakérdezni ezzel szemben nem jó, mert zavarba hozhatja a tanárt, esetle a többiek gondolkodását is olyan irányba indíthatja el, ami feszegeti a kényelmesen belakott, biztonságos kereteket.

Sok gyereknek az veszi el végképp a kedvét az iskolába járástól és a tanulástól, hogy hiába tesznek erőfeszítéseket, senki nem veszi ezeket észre, illetve elfojtják, visszautasítják a szokványostól eltérő megoldási javaslataikat. Amíg az értékelési rendszer nem lesz nyitottabb és rugalmasabb, addig ez így is marad. Hosszú távon pedig bizonyíthatóan azok lesznek sikeresebb felnőttek, akik képesek a tanult sémáktól eltérő módon közelíteni egy-egy problémához. 

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!